Szegedre vitték Zuschlagot

Személyes bírói meghallgatásra, ismét Szegedre szállították Zuschlag Jánost - tudta meg a HavariaPress. A 75 milliós csalási ügy miatt már fél éve előzetes letartóztatásban lévő Zuschlagot csütörtökön délután fél háromkor fogadja a szegedi nyomozási bíró

A meghallgatásra az eljárási szabályok szerint van lehetősége az előzetes letartóztatásban már legalább fél éve lévő gyanúsítottaknak, de egyelőre nem tudni, hogy a meghallgatást ki, s milyen célból kezdeményezte.

A március elején vallomásában büntetőjogi felelősségét is elismerő Zuschlag előzetesét a hírügynökség információi szerint az ügyészség kezdeményezésére újabb két hónappal meghosszabbíthatják a meghallgatást követően.

A különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított MSZP-s politikus kérelemmel fordult az ügyében eljáró ügyészséghez, arra vonatkozóan, hogy nyilatkozatot tehessen a sajtónak, ám kérelmét a nyomozóhatóság elutasította. A különböző alapítványokon keresztül elcsalt milliók ügyében indított nyomozásnak jelenleg 16 gyanúsítottja van; a nyomozás határideje egy hét múlva jár le, de szinte bizonyos, hogy az ügyészség a nyomozás meghosszabbítását kezdeményezi.

Forrás: HavariaPress