Hétfőn szavaznak a javaslatokról

Jövő hétfőn szavaz a Ház a népszavazás végrehajtásával összefüggő kormánypárti és ellenzéki törvényjavaslatról, illetve a beérkezett kilenc módosító indítványról - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után, csütörtökön Budapesten.

Az Országgyűlés elnöke beszámolt arról, hogy mivel a köztársasági elnök pénteken mutatja be új ombudsmanjelöltjeit, azt kérte a frakcióktól, javasoljanak időpontot a parlamenti szavazásra.
A tervezett napirend szerint hétfőn végszavazás lesz többi között az Új Tulajdonosi Programról szóló javaslatról, a kormányzatinegyed-beruházás kormányzati épületegyüttes megvalósítását célzó határozati javaslat hatályon kívül helyezéséről, illetve a nemzeti éghajlatváltozási stratégiáról.

Szili Katalin jelezte, kedden kezdi tárgyalni az Országgyűlés a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló ombudsmani beszámolót illetve a pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvényjavaslatot.

A házelnök tájékoztatása szerint a jövő heti kétnapos ülést követően március 31-én ülésezik újra a parlament.

Forrás: MTI