Az SZDSZ sikert érez Budapesten

A közel egy éve megválasztott új fővárosi SZDSZ-vezetés sikerét is jelzi, hogy a március 9-i népszavazáson Budapesten jelentősen több volt a nemek száma, mint országosan - jelentette ki Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke egy csütörtöki sajtóbeszélge

A politikus szerint az országosnál 10 százalékkal jobb arány azt mutatja, hogy a fővárosi SZDSZ jól halad működése megújításában. Ennek a Liberális Város című újság mellett fontos eszköze lehet az önálló honlap indítása is - tette hozzá.

Az elnök úgy vélte, hogy a mai helyzet az SZDSZ-ben megérett arra, hogy valamikor egy küldöttgyűlést tartsanak. Ezen a jelenlegi állapotok áttekintése mellett egyfajta iránymutatásra is szükség lesz, hogy tisztában legyenek azzal: 2010-ben vagy 2012-ben mit fognak képviselni. Egy közgyűlés azonban önmagában nem oldja meg azt, hogyan pótolják a ma hiányzó szavazatokat.

Szabadai Viktor közölte, hogy az SZDSZ új működése során olyan ügyeket is próbálnak megjeleníteni, amelyeket fontosnak tartanak a választók elérése érdekében. Példaként említette: Újpalotán sikerült elérniük, hogy az önkormányzat ne finanszírozza a profi labdarúgókat. Kispesten pedig elérték, hogy a tömegsportot támogassa a kerület.

A több kerületet érintő kérdés kapcsán, hogy a szocialisták átülnek a szociáldemokratákhoz, az elnök pozitívumnak tartja, hogy mindezek ellenére érvényben maradnak a korábbi helyi koalíciós szerződések. Ezzel nem vonják el a helyi energiákat a korábban elhatározott tervek megvalósításától, s folytatódhatnak a városrészekben a kiszámítható, nyugodt fejlesztések - jegyezte meg.

Forrás: MTI