A MÚOSZ szerint folyamatosan sérül a sajtószabadság

A Magyar Sajtó Napjaként is ünnepelt március tizenötödike alkalmából nyilatkozatban hívta fel a figyelmet a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége a sajtószabadság súlyos, folyamatos és kiterjedt megsértésére.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott felhívást a kormány- és az ellenzéki pártoknak, a megyei, a települési és a kerületi önkormányzatoknak címezték.

Az írás hangsúlyozza, hogy az országban sok száz helyi lap, rádió- és televízióállomás működik, döntő többségükben közpénzen. A közlemény alkotóinak véleménye szerint a nyilvánosság hatalmi manipulálása ebben a szférában a közszolgálati rádiót és televíziót érintő kísérleteknél lényegesen durvább és gátlástalanabb. Amíg azok ellenállásba is ütköző kísérletek, addig a helyi lapok, rádiók, televíziók és újabban internetes portálok - ma már tudomásul vett gyakorlatként - többnyire az önkormányzati testületek túlsúlyos oldalának, jellemzően a polgármesternek rendelt propagandaeszközök.

A közlemény rámutat, hogy az önkormányzati választások után az új színezetű testületek, a párthovatartozásukat tekintve új polgármesterek egyik első dolga a helyi szerkesztőség, illetve szerkesztőségek feldúlása, lefejezése, a nekik nem tetsző munkatársi gárda szélnek eresztése vagy átprogramozása”. A rendszerváltás óta minden helyi választás után sok száz újságírót, szerkesztőt bocsátanak el tisztán politikainak tekinthető okokból.

A MÚOSZ elnöksége szerint egy magántulajdonosnak lehetősége van tulajdonával rendelkezni, de a közpénzzel finanszírozott médiának közszolgálati feladatot kell ellátnia, pártatlanul kell a nyilvánosságot szolgálnia.

A MÚOSZ a Magyar Sajtó Napja alkalmából az ezzel ellentétes, törvénytelen és az újságírószakma sok képviselőjét egzisztenciálisan is sújtó, bevett gyakorlatra hívja fel a figyelmet, különös tekintettel arra az abszurd helyzetre, hogy a tapasztalat szerint gyakran maguk a törvénytelenség elkövetői éreznek késztetést a sajtószabadság megünneplésére.
Forrás: MTI