Négyhavi fűtésszámla karácsony előtt

Egyszerre négyhavi fűtésszámlát kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sátoraljaújhelyi távhős lakásokban élők még tavaly karácsony előtt, az összeg néhány esetben a százezer forintot is meghaladta - írta a keddi Észak-Magyarország.

Helyi képviselők aláírásgyűjtésbe kezdtek, az önkormányzat vizsgálatot indított az ügyben és végső soron szolgáltató-váltást is kilátásba helyeztek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elmarasztalta, és figyelmeztette a Tigáz DSO-t.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere kijelentette: a fogyasztóvédelem vizsgálati eredménye megalapozza a szerződésbontást. Rámutatott, hogy nemsokára közös megegyezéssel megszűnik a Tigáz DSO és a sátoraljaújhelyi önkormányzat által korábban kötött szerződés. A közbeszerzési eljárás kiírása és elbírálása után már az idei, új fűtési szezonra új szolgáltatója lesz a városnak. A szolgáltató-váltástól azt remélik, hogy a távhőszámlák összege legalább egy tizedével csökken majd - írta a lap.
Forrás: MTI