Még egy szocialista elítélt

Nyíregyháza, 2008. március 10., hétfő (MTI) - Hamis tanúzásra felhívás büntette és más bűncselekmények miatt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gyarmati Mihályt, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei irodavezetőjét a Nyíregyházi Városi B

Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese és szóvivője arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a még múlt csütörtökön, tárgyalás mellőzésével hozott határozat szerint Gy. Mihály vádlottat kétrendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte a bíróság.

Hozzátette: a szabadságvesztés büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
A szóvivő - aki nem kívánt az elítélt párthovatartozására kitérni - a végzés indoklásáról közölte: "Gy. Mihály egy ittas járművezetéssel kapcsolatban valótlan vallomástételre próbált két személyt rábírni". Megjegyezte, hogy a tanúk a rendőrségi kihallgatásuk során a vádlott felhívására nem tettek hamis tartalmú vallomást.

Nyakó Zsuzsanna elmondta: a végzés ezért nem jogerős, mert Gy. Mihály kérheti, hogy bírósági tárgyalást tartsanak az ügyében.

A történtek február elején, a Hír TV beszámolója alapján váltak közismertté, a televízió akkori közlése szerint az MSZP szabolcsi irodavezetője "egyik rokonának ittas vezetési ügyét szerette volna eltussolni, de kísérletéről hangfelvétel készült".
Forrás: MTI