Népsavazásos víziók

Az elmúlt napok a szerkesztőségünkben is érzéseket, indulatokat, ellentétes és megegyező gondolatokat szültek. Úgy gondoltuk, hogy megosztjuk ezeket Önnel, kedves olvasó, hogy érezze: nálunk az eltérő vélemények kohéziója nem szlogen, hanem megtestesült v



Szégyellem magam…

Tegnap végignéztem ezt a bohózatot, amiben sajnos akarva-akaratlan szereplő lettem és nagyon pocsékul érzem magam miatta. Már megint valamiben sikerült elsőknek lennünk, de sajnos a politika logikájából fakadóan olyan dologban, amire épeszű ember nem tud büszke lenni.

A Magyarok népszavazási gyakorlatától ments meg uram minket!

Létrehoztunk egy olyan politizálási formát, aminek köze nincs az európai politizáláshoz. Mindezt igazolja, hogy a friss elemzések arról szólnak Európa szerte, hogy az eddig nem létező politizálási forma megbéníthatja a kormányok életét bármelyik rezsimben. Az édes az egészben, hogy mindezt a Fidesz is észrevette – naná, ők csinálták, még szép, hogy ismerik -, és legott igyekeznek a legsürgősebben korlátozni a népszavazási törvényt, nehogy ők ugyanazt kapják a nyakukba, mint amit most kiosztottak az MSZP-SZDSZ kormánynak. Mert tudják, hogy azok is képesek rá, sőt…

Mindez persze jól mutatja, hogy szó nem volt itt semmiféle a „népet” érintő szavazásról. Egy frászt! Itt hatalomról és annak megszerzéséről volt és van mindig is szó. A nép képviseletét ugyanis a kutya sem veszi a vállára. Amikor a rendszerváltást naivan megélőként belecsöppentem ebbe a szép új világba, akkor reménykedtem, hogy majd most, talán lesz itt valódi népképviselet és akik a parlamentben ülnek, majd valóban megosztanak minden információt velünk, őket megszavazó polgárokkal, mellyel majd gyarapodhatunk mindannyian. Aztán felébredtem. Igen hamar kiderült, hogy a hatalom természetrajza nem változik, sőt, ebben a struktúrában még több esélye van rá, hogy deformáljon mégoly tisztességes jellemeket. Aki ezt nem bírta, az kilépett, aki maradt, az szépen elkezdte szétosztani a méregdrága, egyes egyének számára felmérhetetlenül sokat érő információit rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. És létrejött az érdekszövetségek kora, ahol mindenki tudta mindenkiről, hogy hol és miként ügyeskedett, s mivel mindegyik féltette a maga kis összeharácsolt vagyonát, hát hallgatott. A magáéról és a többiekéről.

Így aztán azt feltételezni, hogy itt majd a plebsz érdekeit valaha is védeni fogja az a valaki, aki immár évtizedek óta ott ül és a mi pénzünkből gazdagodott meg merő idiotizmus, vagy finomabban szólva naivitás.