Elkészülhet a főtér

Neves építészek, építészeti irodák pályáztak Miskolc főterének beépítésére, a nyertes pályamunkákat hétfőn díjazták, azt ugyanakkor nem tudni, mikor, milyen forrásból kezdődhet meg és fejeződhet be a kivitelezés.

Építészeti ötletpályázatot hirdetett a miskolci önkormányzat a város központjában lévő Szent István tér rendezésére. Tervezők szerint lényegében ez lenne Miskolc fő tere. A pályázat célja az volt, hogy figyelembe vegye az érintett terület építészeti értékeit, a város történeti hagyományait, a városlakók érzékenységét és természetesen az önkormányzat építészeti programját - mondta az eredményhirdetésen Viszlai József, Miskolc főépítésze.

Közlése szerint az ötletpályázat anyagát tizennyolc építész, építészeti iroda vásárolta meg, tizenöt pályamű érkezett be.

A bíráló bizottság a nyertes építészeknek és irodáknak 500 ezer forinttól 3,5 millió forintig terjedő díjakat osztott ki.

A főépítész egyelőre nem tudta teljes bizonyossággal megmondani: mikor és milyen forrásból kezdődhet meg és mikor fejeződhet be a kivitelezés, azt ugyanakkor megjegyezte: magántőkére számítanak, valamint uniós forrásokra is pályáznak majd.

A tervek szerint egyébként megújulhat az Avas alján lévő Erzsébet fürdő. Szálloda, mélygarázs épülne, úgy, hogy Miskolc hegye, jelképe, az Avas továbbra is meghatározó legyen a térnek, szerves egysége legyen a beépítendő területnek.


Forrás: MTI