1804. szeptember 24-én született egy tehetős győri kereskedőcsalád sarjaként. A bécsi, majd a prágai, a padovai és a páviai egyetemen tanult, orvosi oklevelét 1832-ben szerezte meg. Bécsben gyakorló orvosként kezdett dolgozni, de a reformkor pezsgése hazavonzotta, s ígéretes bécsi praxisát hátrahagyva Pestre költözött. 1836-ban megnyitotta a Pesti Orthopaediai Privát Intézetet, mely az első volt a maga nemében.
Két évvel később a nagy pesti árvíz elpusztította munkáját, de a csapás nem törte meg. 1839-ben Fáy Andrással, a kor társadalmi mozgalmainak egyik legaktívabb résztvevőjével összefogva megalapította a Pesti Szegény Gyermekkórház Egyesületet, melyet saját házában működtetett. A gyermekgyógyászat terén új módszereket fejlesztett ki, bevezette a hallgatózás és kopogtatás vizsgálati módszerét, a világon elsőként alkalmazott a gyermekeken fájdalomcsillapításként altatásban végzett műtéteket. Sebészként és szemészként ő honosította meg a bőr alatti ín- és izommetszést, így a kancsalság javításában rendkívül jó eredményeket ért el. Úttörő munkát végzett a légcsőmetszésben, a végtaghibákat korrigáló műtétek területén és vízfejű gyermekek agycsapolásában. Kórházában előírta a betegek kórtörténetének rendszeres, módszeres vezetését és a kórház működéséről statisztikai kimutatásokat készítetett.
Orvosi eredményeinek elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia 1835-ben levelező tagjainak sorába választotta, majd elnyerte az orvostörténet címzetes rendkívüli tanára címet. 1844-től gyermekgyógyászati előadásokat tartott (díjazás nélkül) a pesti egyetemen orvostörténeti témakörben, majd a női betegségek című tantárgy előadói jogát is kérvényezte. Rendkívüli tanári tisztségétől a sikertelenség miatt vált meg, mivel egy-egy szemeszterben 8-10 hallgatónál többen nem látogatták meghirdetett előadásait. A kis létszámú csoportnak írta háromkötetesre tervezett tankönyvét, melynek első kötetében saját tapasztalatait foglalta össze.
A szabadságharc idején katonaorvosnak állt és az olasz légióban szolgált. A bukás után Kossuth Lajossal Törökországba emigrált, onnan Párizsba, majd Angliába utazott. 1850-ben Manchesterben telepedett le, ahol gyermekkórházat alapított, több könyvet is kiadott, főként a gyermekfejlődési rendellenességek témakörében. Közel tízéves kényszerű távollét után a hazaköltözés gondolatát latolgatta, amikor 1858. március 12-én váratlanul meghalt.
Tiszteletére az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete 1945-ben emlékérmet alapított, nevét viseli a Bakáts téren található kórház és anyavédelmi központ.