Fidesz: a népszavazás az MSZP-nek is lehetőség

A népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, véget vethetnek a hazugság politikájának és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot, az MSZP-nek pedig lehetősége lesz egy új korszakot kezdeni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke p

Varga Mihály szerint egyre több jel mutat arra, hogy az MSZP fél a népszavazástól és retteg az eredménytől; különösen a miniszterelnök elmúlt egy hét alatt tett nyilatkozatai mutatják, hogy Gyurcsány Ferenc kezdi elveszteni a realitásérzékét.

A Fidesz azonban azt üzeni a szocialistáknak, hogy ne féljenek március 9-től, mert "semmilyen olyan dolog nem fog történni, amelytől ők tartanak", ugyanakkor lehetőség nyílik számukra, hogy korábbi politikájukkal szakítsanak, és egy új korszakot kezdjenek, maguk mögött hagyva az "őszödi beszéd árnyékát" - mondta a Fidesz alelnöke, aki szerint március 9-én az MSZP számára is "tiszta lap" kínálkozik.

Mint mondta, az emberek a népszavazással visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, világossá tehetik, hogy nem kérnek abból a politikából, amely egyszerű szavazógéppé degradálja őket. Emellett - folytatta - véget vethetnek a hazugságok politikájának, így minden pártnak meg kell tanulnia azt a leckét, hogy nem lehet a választókat becsapni. Varga Mihály szerint március 9-én a választók eltörölhetnek három értelmetlen sarcot, és azt is megakadályozhatják, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj jelentős mértékben emelkedjen.

A Fidesz alelnöke a vasárnapi szavazás kapcsán arra kérte az embereket, hogy járjanak nyitott szemmel, és ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalnak, akkor jelentsék be a Fidesz Új Demokrácia Központjánál, amely megteszi majd a szükséges lépéseket. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormány minden eszközzel igyekezett megakadályozni a népszavazást, a kampányban pedig közpénzből érvelt az emberek akaratával ellentétesen.

A fideszes politikus arra a felvetésre, hogy Hiller István oktatási miniszter szerint, amennyiben eredményes lesz a népszavazás, akkor nem a jövő évtől, hanem már szeptember előtt eltörlik a tandíjat, Varga Mihály azt mondta: örül, hogy Hiller István kezd átállni az emberek oldalára, és előkészíti ezt a törvénymódosítást, de jóval többet spórolt volna az ország, ha Hiller István nem most kapkodna, hanem 2006-ban tett volna meg mindent, hogy a tandíj fel se vetődjön a kormányprogramban.

Szintén kérdésre elmondta, hogy a Fidesz kész március 10-én benyújtani a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésről szóló törvényjavaslatokat.

Forrás: MTI