Gusztos: A Fidesz burkoltan buzizik

A Fidesznek sikerült belekevernie a homofóbiát a népszavazási kampányba - mondta csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatóján Gusztos Péter. Az SZDSZ frakcióvezető-helyettese egy, az ellenzéki párt honlapján megjelent plakát miatt emelte fel szavát.

A Fidesz hivatalos honlapján egy plakátpályázat beérkezett alkotásai között megjelent egy olyan is, amelyen az SZDSZ logója mellett a "Kitartunk a saját NEMünk mellett…" felirat látható - mondta a politikus.

"Úgy tűnik, hogy a Fidesz honlapjának szerkesztői titokban a kuruc.infoért rajonganak és megint egy nagyot merítettek a magyar szélsőjobb latrinájából. Sikerült újra megmerítkezni a langymeleg barna fasizmusban" - fogalmazott a liberálisok frakcióvezető-helyettese.

A politikus ennek alapján úgy véli, még éveket kell várni, hogy a Fidesz véleményformálói ne a hazai szélsőjobb hangadóit tekintsék célcsoportnak, hanem kulturált, polgári hangot próbáljanak megütni.

Gusztos Péter feltette a kérdést, hogy elképzelhető-e akár egyetlen jobboldali párt Európában, amely politikai ellenfeleit homofób kontextusban gyalázza.

A Fidesz frakcióvezetőjének hétfői parlamenti beszédére hivatkozva - amelyben Navracsics Tibor azt kérte a kormányfőtől, hogy csak politikusaikat bántsa, szavazóikat ne - Gusztos Péter arra szólította fel az ellenzéki erőt, hogy kérjen bocsánatot az SZDSZ szimpatizánsaitól.
A képviselő több korábbi ellenzéki kijelentést is idézett. Semjén Zsolt 2005 februárjában elhangzott "szakállás bácsizós" megjegyzéséről úgy vélekedett, hogy ezzel a KDNP elnökének sikerült valamennyi magyar liberálist megvádolnia a pedofíliával. Kitért Mikola István 2006-os kampányban elhangzott, a "szinglikről" szóló mondatára és megemlítette a Lánchíd rádió internetes oldalán Szetey Gábort a mellén rózsaszín háromszöggel ábrázoló montázst is.
Hozzátette, hogy tavaly augusztusban a Fidelitas honlapján egy plakátpályázat beérkezett alkotásai között is közzétettek egy, a "két világháború közötti antiszemita karikatúrákat idéző" "KOHNvergencia program" feliratú montázst.

A sajtótájékoztatón részt vevő Csécsei Béla, VIII. kerületi polgármester bejelentette: az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén megállapította, hogy a józsefvárosi önkormányzati testület egy, a fideszes képviselők által korábban megszavazott napirendi pontjával megsértette a választás tisztaságának megóvására és a választási csalás megakadályozására vonatkozó alapelveket. A kerületi vezető azt is elmondta, hogy az OVB egyúttal felszólította a testületet, tartózkodjanak a további jogsértésektől.

A polgármester közölte, hogy a testület a kerületi önkormányzat pénzén készített olyan szórólapokat, amelyekkel, az ő véleménye szerint az igen szavazatok mellett kampányolnak. A részvételre buzdító szórólapokon ugyanis a népszavazási kérdések mellett csak egy, már beikszelt, felirat nélküli rubrika található. A politikus úgy véli, ez egyértelműen azt sugallja az embereknek, hogy szavazzanak az igenekre.

Hozzátette: azt is sérelmezték, hogy ez a határozat az önkormányzati épületekben, például iskolákban és orvosi rendelőkben is elrendelte a plakátok kifüggesztését és a szórólapok terjesztését.
Forrás: MTI