Amadinda az Örkényben

Vasárnap félidejéhez ér az Amadinda Ütőegyüttes Dobpergés című családi koncertsorozata az Örkény Színházban. Rácz Zoltán, az együttes vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyerekek nyitottan fogadják a kortárs zenét.

"Mácsai Pál vetette föl, nem csinálna-e valamilyen programot az Amadinda Ütőegyüttes az Örkény Színházban. Azonnal válaszoltam: igen, családi koncertsorozatot" - emlékeztetett a kezdetre Rácz Zoltán.

Január 20-án kezdtek, a vasárnap délelőtt és délután a Ragtime és kora címmel hangzik el összeállítás. Április 6-án pedig (ugyancsak kétszer) a 80 perc alatt a Föld körül című műsoruk gyermekverzióját mutatják be. Ilyen című anyaggal először a 2007-es a hongkongi fesztiválon léptek közönség elé, valamelyest változtattak az összeállításon, és így mutatják be március 26-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

"Örömmel mondhatom - fűzte hozzá Rácz Zoltán -, hogy a jegyek gyorsan elkelnek, ez is igazolja az együttesünk alapelvét: érdemes a gyerekeknél kezdeni a kortárs zene megszerettetését." John Cage Quartetjét és Steve Reich Drummingját a tradicionális ütős zene kontextusába helyezve mutatták be a 6-12 éveseknek, akik nyíltan, teljes természetességgel fogadták ezeket a kortárs alkotásokat.

"Egy másik alapelvem is beigazolódott - tette hozzá az együttes vezetője -. akik az indulásunknál jelen voltak, akik az Amadinda népszerűségéhez hozzájárultak, azoknak most a gyermekeikkel kellene az Örkény Színház nézőterén ülniük. Nos, a februári koncert után odajött hozzám egy férfi, aki elmondta, hogy ott volt az első, 1984. május 18-i koncertünkön, és most a kisfiával jött el meghallgatni az Amadindát."

Rácz Zoltán azt is megjegyezte, hogy legszívesebben minden évben szerkesztenének egy ilyen családi sorozatot, a gyakorlatuk megvan hozzá, hiszen 2005-ben Budapesten, 2006-ban és 2007-ben pedig Kapolcson kerültek közel a gyerekközönséghez.
Forrás: MTI