Magyar Bálint szerint menedzsereket kell fizetni

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében Magyarország 2007-2013 között 452,9 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthat az egészségügyben, a 2007-2008-as évekre ebből a pénzből 266,9 milliárd forint szerepel - mondta el Gál Ilona, az Egészsé

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését célozza, az erre fordítható forrás 284,5 milliárd forint hét évre, és ezen program keretében kívánják kialakítani a kistérségi járóbeteg-szakellátó központokat, fejleszteni a sürgősségi ellátást és kialakítani az intézmények közötti elektronikus információs rendszereket - számolt be a szakember, aki hozzátette: a sürgősségi szakellátás fejlesztését támogató pályázatokat - összesen 8,8 milliárd forintra - februárban kiírták.

A Társadalmi Megújulás Operatív Programra 62,8 milliárd forintot különítettek el, célja a lakosság egészségi állapotának javítása, az egészségmegőrzésre ösztönzés, valamint az ágazatban dolgozók megtartása képzési, átképzési programokkal, és az ellátás területi kiegyenlítése. Az egészségügyi munkaerő létszámhelyzetét, alakulását felügyelő úgynevezett monitoring-rendszerre 500 millió forint forrás jut - közölte a szakállamtitkár.

Gál Ilona beszámolt a kormány által kiemelten kezelt projektekről is. Ide tartozik az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerének korszerűsítése, amelyre a TIOP-ból 3,5 milliárd forint, a Közép-magyarországi Operatív Programból pedig 600 millió forint áll rendelkezésre, továbbá a szűrőprogramok országos kommunikációjára 900 millió forinthoz juthat az Országos Tisztiorvosi Hivatal.

Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára a bizottsági ülésen a projektek megvalósítási üteméről szólva elmondta, Magyarország ebben "nem áll rosszul" összehasonlítva más uniós országok tervezési, "pénzlehívási" sebességével. Hozzátette: a 2007-2008-ra lehívható 266,9 milliárdból már 110 milliárd forintra kiírták a pályázatokat.
Képviselői kérdésre válaszolva megjegyezte: valóban kevesen vannak azok, akik kifejezetten az európai uniós pályázatokkal foglalkoznak. Mint mondta, a jó értelemben vett "hagyományos" közigazgatási munkaerőlétszámot szűkítették, továbbá nem mindenki alkalmas arra, hogy uniós pályázatokkal foglalkozzon, ehhez projektmenedzserekre van szükség, azonban "őket meg kell fizetni", hiszen "ez egy vadonatúj terület".
Forrás: MTI