Konzervatív nyugdíjrendszer kellene

Konzervatív módon kell megtervezni a nyugdíjrendszert, úgy, hogy az robosztus legyen, annak akkor is kell majd működnie, ha tíz-tizenöt év múlva ugyanazokkal a trendekkel kell majd szembesülni, mint ma - erről Holtzer Péter, a Nyugdíj és Időskor Kerekaszt

A nyugdíjrendszernek akkor is működnie kell, ha ebből a trendből nem tudunk kilépni, hogy például kevés a járulékfizető, és az emberek nem nagyon szeretnek részt venni a formális szabályrendszerekben - mondta Holtzer Péter az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága nyugdíjpolitikai albizottsága előtt a kerekasztal működéséről szóló tájékoztatójában.
Közölte: az első, de még nem teljes hatásvizsgálat április-májusban várható, a teljes jelentés az év vége előtt lesz kész.

Feladatunk meghatározni a hosszútávú stratégiai célokat és azt, hogy milyen problémák vannak a mai nyugdíjrendszerben - tette hozzá Holtzer András.

Elmondta, "az első paradigmatikus reformkérdés" az, hogy mi az állami nyugdíjrendszer feladata; a vélemények megoszlanak, az egyik szerint "az életpálya mentén történő jövedelemsimítás", a másik szerint "a végletes időskori szegénység-enyhítés".

Holtzer András rámutatott arra, hogy rendkívül fontos kérdés az is: mit kell tenni azokkal a tömegekkel, amelyek kiszorulnak a rendszerből, s a formális szabályok alapján nem nagyon lenne nyugdíjuk. Kérdés, hogy őket a nyugdíjrendszeren belül vagy a szociális rendszerben kell-e kezelni, valamint alanyi vagy más jogon kapjanak-e juttatást.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére létrehozott húsztagú NYIKA egy éve kezdte meg működését.
Forrás: MTI