Nem lehetnek próféták saját hazájukban

A hazai rockbandáknak a közvélekedés szerint alig-alig van esélyük Nyugaton. A gyakorlat ezt igazolja is, ám mindig akadnak üdítő kivételek. Ilyen a dallamos, modern metálban utazó FreshFabrik, akiket Európa-szerte jegyeznek. Szabó András dobossal a Pont

Hogyan indult a pályafutásotok? Ti sem lemezszerződéssel a zsebetekben születtetek...

Az egész történet a gimnáziumi padsorokból indult: Kovács Levente, Vörös András és én alapítottuk a bandát 1993-ban. Rá egy évvel már az első klipünk is lement az MTV-n, és a Run DMC előtt zenélhettünk a Pecsában. Az igazi mérföldkő azonban 1995-ben jött el, amikor kiadhattuk első albumunkat Certificado címmel. Ekkor Vörös András volt az egyik énekes, és Somló Tamás a másik, ugyanis hc/crossover muzsikát játszottunk, amihez kellett a hörgős és rapes vokál is. 1998-ban jelent meg a második album a Warner gondozásában, ezen már Borbás Béla és Koncz Mátyás gitározott. Egy szerencsés kiadó kapcsolat révén ekkor Ausztráliába is kijuthattunk...

Nem volt kicsit nagy ugrás elsőre a világ túlfelére utazni?

Tudatosan készültünk a nemzetközi megméretésre, ugyanakkor valóban nem volt egyszerű kijutni. Orszánszky Jackie – nyugodjék békében – viszont nagyon sokat segített nekünk, még a turnébuszát is kölcsönadta, és inkább másik autót bérelt magának, orvoshoz vitte a banda tagjait, ha kellett stb. Egyszóval rengeteget köszönhetünk neki. Visszatérve a zenélésre, a hosszúra nyúlt turné után 2000-ban hazajöttünk újra, és 2001-ben megjelentettük a Drive My Hand című lemezt. Ez már igazán modern hangzással készült, hála a világ egyik legjobb hangmérnökének.



Jött egy újabb turné, ami rendhagyó volt. Keveseknek adatik meg az AC/DC előtt játszani...

Így van, márpedig nekünk sikerült: Csehországban az ausztrál legenda előtt léphettünk fel, a Rammsteinnel együtt. Ezt követően újra leléptünk: három hónapra Berlinbe költözünk. Egy énekescserén is túlestünk, Horváth Pityesz István helyébe Tanka Balázs lépett.

A vele készült következő album miatt sokan csalódásuknak adtak hangot, amiért nem lett olyan zúzós.

Nos, igen, a zenekar egy kicsit más irányt vett, megpróbáltunk picit konszolidálódni, kezdtünk kinőni ebből hc-s miliőből. Igyekeztünk a rap és az ordítás helyett zeneibb, énekesebb vonal felé menni. Itt jegyzem meg, hogy Magyarországon nagyon könnyen skatulyáznak. A hazai zenehallgatási attitűd olyan, hogy egyféle zenét hallgatnak az emberek. Nyilván a médiumok ezt generálják is: míg külföldön egymás után megy egy Slipknot és egy Sting, és az emberek zenei látókörét próbálják tágítani, itthon ez nem jellemző. Így nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen ezt a váltást, amit a Dead Heart In Living Water albumunkkal véghezvittünk, nehezen fogadta be a közönség.

Ennek ellenére sikeres turnét bonyolítottatok.

Igen, Nagy-Britanniában koncerteztünk: Glasgow-tól Londonon át Brightonig mindenütt nagy sikerrel mutathattuk meg magunkat.



Itt nálunk miért nem értetek el akkora áttörést, mint kint?

Sajnos igaz a mondás, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Itt nálunk sohasem kaptuk meg az az elismertséget, amit egy-egy jobban sikerült hangzóanyag után külföldön. Nálunk nem feltétlenül a zenei minőség alapján értékelték a bandát, hanem prekoncepciók mentén: túl lightos, nem fér bele ebbe vagy abba a kategóriába. Mindegy, a lényeg, hogy 2006-ban Oláh Szabolcs énekes-gitárossal megjelent az újabb lemez, ez volt a Finest. Angliában és Olaszországban is kijött a korong. S befigyelt egy kisebb olasz turné is.

Jelenleg pedig, ha jól értesültem, egy nagyszabású Pecsás bulira készültök.

A tíz éve megjelent Nerve albumunk kapcsán egy olyan koncertet adunk március 29-én, ahol minden régi tagot, így Vörös Andrást, vagy Pityeszt is látni lehet majd. Gyertek!! Távolabbi tervünk ősszel kihozni az új albumot, ami Angliában is napvilágot lát majd. Úgy tűnik, kapunk is egy olyan szerződést, aminek a segítségével tartósan a szigetország lehet a fő csapásirányunk, ott jobban megbecsülnek minket. Nyilván egy-két hazai koncert is bele fog férni az időnkbe, de főleg kislemezek és klippel megtámogatott számok formájában kívánunk itthon jelen lenni.

Végül nem kerülhetem meg: milyen lesz az új album? A dallamosabb vonalat kedvelők örülhetnek inkább, vagy a keményebb zenét szeretők?

Az új album újra a zúzósabb irányba fordul, de úgy lesz zúzós, hogy közben nem fogják észrevenni a kedves rajongók, hogy dallamos is. (nevet) Gitárcentrikus lesz, elektronikával megtűzdelve, kemény dobbal, gyors ritmussal, jó refrénekkel. Bon Jovi és Sepultura együtt, na!

FreshFabrik
Március 29-én, a Pecsában tehát újra együtt lép színpadra Szabó András, Kovács Levente, Vörös András, Pityesz, Phicks, Keszei Krisztián és Schramm Dávid, hogy lenyomják a Nerve lemez legnagyobb nótáit. Hogy teljes legyen a kép, természetesen nem maradnak ki a későbbi éra legnagyobb slágerei sem, így olyan dalokra is számíthatunk, mint a Drive My Hand, a Life Is Passing By, a Taptap vagy éppen a Goofy With A Gun.

További fellépők a Mangod Inc., a Shell Beach és a Reflected.
Forrás: Pont FM