Mocsárból mentették ki a lovat

A sok furcsasághoz szokott kaposvári "köteleseknek", azaz a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesületnek (Kötél) sem volt éppen rutinfeladat egy mocsárba süllyedt ló kimentése, amelyhez hétfőn este riasztották a csapatot.

Bodó László, az egyesület parancsnoka hét társával sietett a bajba jutott állat segítségére, s közben egy külső segítőtől, a kaposvári Meistro Lovasklubtól is kértek erősítést. A helyszínen már várták az esetről őket értesítő rendőrök, akik magukat is tevékenyen részt vettek a több órán át tartó mentésben - közölte az MTI-vel kedden az egyesület parancsnoka.

Beszámolója szerint a szemtanúk az előzményekről elmondták: a ló megbotlott az úton, a földre esett, s egy ideig nem mozdult, majd egyszer csak felállt és bevágtázott a közeli nádasba, ahol beleragadt a mocsárba.

A mentőcsapatnak végül többórás munkával, hevederek és csörlők segítségével sikerült kihúzni a közel négymázsás kancát, az állatorvos még a helyszínen ellátta. Az állatot ezután a lovasklub istállójába szállították, ahol letisztították.

Bodó László szerint veszélyes helyzet volt, mivel a 4-6 fokos vízben a kihűlés veszélye fenyegette az állatot, ám végül mindenki megnyugodott, a kanca túlélte a megpróbáltatásokat. Egy alapos fürdő azonban a mentőcsapat tagjaira is ráfért.


Forrás: MTI