Még nem választanak

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) nem hajlandó eleget tenni az állami sportirányítás akaratának és továbbra is kitart a novemberi tisztújítás mellett.

Erről a szövetség hétfői ülésén született döntés.

"A szövetség a törvényeket szem előtt tartva működik, ám a sportkormányzat mostani követelését nem tartja elfogadhatónak, ezért visszautasítja azt" - indokolta az RFEF hétfői határozatát Angel Maria Villar elnök.

A sportot felügyelő miniszter február elején rendelte el, hogy valamennyi sportági szövetségnek, amely nem küld versenyzőt az idei pekingi olimpiára, még idén márciusban tisztújító közgyűlést kell tartania.

A rendelet ellen az RFEF azonnal tiltakozott, jelezve, hogy ragaszkodik a négyéves ciklust lezáró november 26-i közgyűléshez. A nemzetközi sportági szövetség (FIFA) szintén nem hagyta szó nélkül a dolgot és kilátásba helyezte a spanyol válogatott kizárását az idei Európa-bajnokságról, amennyiben a kormány továbbra is bele akar avatkozni a szövetség belügyeibe.

A FIFA tavaly júliusban - hasonló okok miatt - két napra felfüggesztette a görögök tagságát.


Forrás: MTI