Különleges húsvéti szokások

Már javában készülnek Máltán a húsvétra, amelyik itt a legnagyobb ünnepek egyike. A nagyhetet megelőző pénteken, a fővárosban, Vallettában és a többi településen körmenettel emlékeznek meg Krisztus szenvedéseiről.

Könnyező Mária-szobrokat hoznak ki a templomokból, és azt vállukon hordozva viszik körbe az utcákon. A körmeneten és a szertartásokon ezrek vesznek részt egész héten.

Csütörtökön az úgynevezett hét áldozat veszi kezdetét: ekkor hét különböző templomhoz zarándokolnak el a máltaiak.

Az alig 320 négyzetkilométernyi szigeten több mint 360 templom vigyáz a hívekre - adja hírül a máltai idegenforgalmi hivatal budapesti irodája.

A keresztény vallást Szent Pál hagyományozta a szigetre, aki i. sz. 60-ben Málta partjainál hajótörést szenvedett.

Nagypénteken a szokásos díszeket letakarják templomokban és mindent vörös drapériával borítanak be, majd következik a gyászos körmenet.

Szombaton este harangok törik meg a szomorú csendet és a feltámadás öröme lepi el az utcákat. Díszek, fények, tűzi játékok, vidám felvonulások következnek.

Vasárnap reggel a feltámadt Krisztus szobrával indulnak el az örvendező körmenetek.
Húsvét vasárnapja itt tradicionális családi ünnep, bőséges ebéddel. A gyerekek a tojás mellé figollát, azaz cukormázas mandulás kalácsból készített édességet kapnak.
Forrás: MTI