A reggeli fogyaszt

Azok a kamaszok, akik rendszeresen reggeliznek, kevésbé híznak meg, többet mozognak, egészségesebb az étrendjük, mint a reggelit kihagyó társaiké - közölték amerikai kutatók hétfőn.

A vizsgálat 2216 tinire terjedt ki Minnesota államban, akiknek öt éven át követték életmódját, étkezési szokásait, súlyuk alakulását. Kevéssel 15 éves koruk előtt kezdődött a tanulmány, amelynek eredményét a Pediatrics című amerikai szaklap közölte.

Minél rendszeresebben reggeliztek a kamaszok, annál kisebb volt testtömegindexük (BMI), amely a testsúly-magasság viszonyszáma. Azok, akik minden nap kihagyták a reggelit átlagosan 2,3 kilogrammal nyomtak többet, mint naponta reggeliző társaik.

Mark Pereira kutatásvezető, a Minnesotai Egyetem munkatársa feltételezi, hogy azok, akik megtöltik reggel a hasukat, könnyebben tartják ellenőrzésük alatt napközbeni éhségüket.

A kutatók szerint a mindig reggelizők általános életmódja is egészségesebbnek bizonyult, mint a nem reggelizőké.

Becslések szerint az amerikai gyerekek 25 százaléka hagyja ki rendszeresen a reggelit.
Az egészséges reggeli sokféle lehet. Például gabonapehely, amelyet alacsony zsírtartalmú tejjel fogyaszthatnak, gyümölcs, vagy gyümölcslé.
Forrás: MTI