MSZP: Nagy mértékben változtak az ország külkapcsolatai

Kozma József (MSZP) szerint korszakos jelentőségű, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) az Országgyűlés állandó intézményévé válhat. Erről a szocialista frakció külügyi és európai ügyek munkacsoportjának vezetője hétfőn nyilatkozott újsá

Magyarország euroatlanti integrációja következtében olyan mértékben változtak meg az ország külkapcsolatai, hogy erre a nemzetpolitizálás kereteinek is reagálnia kellett - hangsúlyozta Kozma József.

Véleménye szerint az elmúlt évek tapasztalatai igazolták a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létjogosultságát, és a Kárpát-medencei magyarságnak alapvető érdeke, hogy a testület intézményesülten működhessen. Jelezte, hogy az MSZP frakciója elkötelezetten támogatja az erről szóló határozati javaslatot.

A KMKF által felhalmozódott közös tudásunk a világról, saját régiónkról, magyarságunkról, identitásunkról és törekvéseinkről sokszorosan hasznosul, hiszen az egymással megosztott tapasztalatokra az anyaország és a határon túli magyar közösségek döntéshozói is építhetnek - tette hozzá Kozma József.

Forrás: MTI