Csotrogánnyal mennek Pekingbe

Kimustrált Roburral készül elgurulni a pekingi olimpiára egy 6 fős péceli társaság. A műhelyben jelenleg gőzerővel folyik az egykori NDK ipari remekének "felturbózása" a június 7-i startra, hogy az oda-vissza 25 ezer kilométeres kalandtúrát műszaki akadál

Balázs Ottó, az expedíció vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy van már előzménye a különleges vállalkozásnak: 4 évvel ezelőtt már sikerrel utaztak barátaival az athéni olimpiára Roburral. Most persze nagyobb a feladat, ezért még alaposabb a felkészülés. Összesen 8 Robur-roncsot vásároltak össze az ország különböző pontjairól, hogy a kiválasztott 1988-as évjáratú autóhoz az alkatrészek rendelkezésre álljanak. Minden extrával felszerelik a járgányt, megerősített futómű, speciális fűtés, négykerékmeghajtás, 13 pótgumi és sok egyéb tartozik ebbe a körbe. A piros-fehér-zöld színre fényezés még ezután következik - tette hozzá.

Mégis a legnehezebb a papírok, engedélyek beszerzése volt - állítja a szervező. Például a kínai nagykövetség szerint eddig példátlan, hogy magyar turisták saját autóval keressék fel az országukat, ezért a bürokrácia útvesztői méginkább kacskaringósak, mint a földrajzi akadályok. Az útirány: Ukrajna-Oroszország-Mongólia-Kína. Sok bizonytalansági tényezőt kell majd a 2 hónap alatt leküzdeni, így a Góbi-sivatag homokját, az ukrajnai pihenőhelyek ingatag lábakon álló közbiztonságát és magának a tartós együttlétnek a türelempróbáit.

Válogatott csapat állt össze az embert, autót próbáló feladatra - avat be a részletekbe Balázs Ottó. Többen közülük rutinos kamionosok, van aki beszél kínaiul, más a motorszerelés, megint más a szakácsművészet mestere. Erre a tudományra is szükség lesz, ezért bográccsal is kiegészül a felszerelés, ebben rotyog majd esténként a messzi távolban a gulyásleves. A terv szerint a júniusi szombaton a Péceli Történelmi Emlékparkból veszik a rajtot és napi 300-400 kilométerenként araszolnak előre, hogy augusztus 8-ra Kína fővárosába érjenek, és ne maradjanak le a játékok ünnepélyes nyitásáról. A visszaút is 2 hónapot vesz majd igénybe - hívta fel rá a figyelmet Balázs Ottó.

Forrás: MTI