Szeremi Lászlóné, a NyET elnöke az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságának hétfői ülésén elmondta: az áttekinthetőséget abban kell növelni, hogy a munkáltatók és a munkavállalók befizetett járulékait ne csak bevallási, hanem befizetési szinten is nyomon lehessen követni.
Hozzátette: az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) által alkalmazott informatikai rendszer nem konform a Nyugdíjbiztosítási Alap elvárásaival, tehát nincsenek szétbontva a munkáltatók és munkavállalók által fizetett járulékok a nyilvántartásban.
Szeremi Lászlóné elmondta: a Nyugdíjbiztosítási Alap pénzügyi egyensúlya rendben van; az állami befizetések 2006-ban 321 milliárd forintot tettek ki.
Az elnök kitért arra, hogy a NyET vizsgálta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) működését, feladatait. A testület megállapította, hogy az ONYF szakmailag a legmagasabb szinten, a jogszabályokat betartva végzi feladatát, és kezeli az alapot.
Baráth Gábor, az ONYF főigazgatója a bizottsági ülésen azt hangoztatta, hogy a főigazgatóság informatikai rendszerét fejleszteni kell, ennek következtében több működési költségre lenne szükség, hiszen - mint fogalmazott -, "jól működő, aktuális nyilvántartás nélkül nem megyünk semmire".