Meghalt a legendás zenekar énekese

Meghalt Mike Smith, aki a hatvanas évek legendás együttesének, a Dave Clark Five-nak volt az énekese. Az ő hangján szólalt meg többek között a Glad All Over, a Bits and Pieces és a brit zenekar több más slágere. Smith 64 éves volt, tüdőgyulladás szövődmén

Mike Smith nemcsak énekelt, billentyűs hangszereken is játszott és az együttes egyik dalszerzője volt. Ő már a második halottja a hatvanas évek derekán az Egyesült Államokat is meghódító csapatnak (alig több mint egy éve Denis Payton szaxofonos, gitáros és szájharmonikás hunyt el). Az együttes másik énekese a névadó Dave Clark, aki dobolt is.

Smith néhány éve gerincsérülés következtében deréktől lefelé megbénult. A napokban tüdőgyulladás következményeként fellépő fertőzéssel került kórházba.

A brit zenekarok tengerentúli térhódítását "brit invázióként" emlegették, s ezzel a hullámmal ért amerikai partot a Beatles, a Rolling Stones, az Animals és több más együttes 1964-1966 között.
A Dave Clark Five a klasszikus rock and rolltól indult, saját dalai mellett feldolgozta a Reelin' and Rockin' című dalt Chuck Berrytől, s olyan sikerek fűződtek a nevéhez mint az Over and Over (Amerikában vezette a listát), a Glad All Over (brit listavezető), a Can't You See She's Mine, az I Like It, I Like That. Később a zenekar elpoposodott, lágyabb stílushoz közeledett, de a hatvanas évek végén nagy sikert aratott Good Old Rock'n'Roll című egyvelegével.

A Dave Clark Five 19 dalával iratkozott fel a brit 40-es listára. Lemezeiből több mint 100 millió fogyott. Amerikai népszerűségét bizonyítja, hogy 12 alkalommal szerepelhetett az Ed Sullivan-showban, ami a brit előadók között rekordnak számít.

A Dave Clark Five március derekán kerül a Rock and Roll halhatatlanjai közé (Madonnával, Leonard Cohennel és John Mellencamppal együtt). Smith halála a beavatás tervezett menetrendjét nem érinti ugyan, de az eseményen nyilván megemlékeznek majd a most távozott Smithről - közölte a Rock and roll Halhatatlanjai Csarnokának illetékese.

Forrás: MTI