Magyar filmek Portugáliában és Kaliforniában

A portói nemzetközi filmfesztivál, a Fantasporto programjában három magyar filmet vetítenek, míg az egyesült államokbeli San Joséban tartandó seregszemlén öt magyar mozgókép mutatkozik be az amerikai közönségnek - közölte Papp Csaba Zoltán, a Magyar Filmu

Beszámolt arról, hogy a napokban kezdődött 28. portói nemzetközi fesztivál versenyprogramjában Kamondi Zoltán alkotása, a Dolina szerepel. Szász János Ópium című filmje a Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) című válogatásban indul.

A filmunió munkatársa közölte azt is, hogy a portugáliai város seregszemléjének animációs versenyében szerepel az első magyar 3D animációval készült egész estés rajzfilm, Magyar Ádám Egon és Dönci című munkája. Papp Csaba Zoltán tájékoztatása szerint a portói filmfesztiválon Szász János és Magyar Ádám személyesen mutatja be rendezését a közönségnek.

Az észak-kaliforniai San Joséban, a Cinequest filmfesztivál programjában négy magyar játékfilm szerepel. Bemutatják Szalai Györgyi és Dárday István Márai-filmjét, Az emigránst, valamint Vecsernyés János Emelet című munkáját, amely Kertész Imre novellája alapján készült. A kaliforniai filmfesztiválon vetítik Bollók Csaba Iszka utazása című munkáját és Rohonyi Gábor Konyec című rendezését.

A március 9-ig tartó mustrán az Igor és Ivan Buharov néven alkotó Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor Egyvezérszavas védelem című rövidfilmje is látható - tájékoztatott a Magyar Filmunió.

Forrás: MTI