Az 57 éves Bob McNichol a nyugat-írországi Mayo járásban él, s mint az ír RTE rádióban elmondta, 2005 novemberében folyékonyra hevített alumínium robbanása következtében vakult meg munkahelyén, egy újrahasznosító üzemben.
Az orvosok közölték vele, hogy semmit sem tehetnek már a látásának helyreállításáért, ő azonban hírét vette, hogy Dél-Angliában, a brightoni Sussex szemészeti intézetében van lehetőség egy különleges műtétre.
Az Olaszországban a múlt század 60-as éveiben kikísérletezett eljárás abból áll, hogy a beteg egyik fogából készítenek alapot egy mesterséges szaruhártyához - felhasználva a fog gyökerét és az állkapocs azt övező részét.
McNichol esetében a látásmentő fogat 23 éves fia szolgáltatta. A beteg jobb szemüregét helyreállították, majd beültették a fogat, és az abba fúrt lyukba beültettek egy szemlencsét.
A műtétsorozat összesen 15 órát tartott. Esélye a sikerre, vagyis arra, hogy megfelelő éleslátást biztosítsanak a betegnek, 65 százalékos volt.
"Most a látásom elég ahhoz, hogy helyet változtathassak és nézhessem a televíziót" - mondta el McNichol.