Díjat kaptak a sportolók

A sportlövő Sidi Péter, a kalapácsvető Pars Krisztián, valamint a kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsa kapta meg a K and H Bank kártyatámogatási programjának harmadik alkalommal odaítélt díját, így fejenként egymillió forinttal gazdagodtak.

A program keretében a bank minden 1000 forint értékű Visa Classic kártyás vásárlás után egy forintot különít el a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság javára. Az összeget félévente ítéli oda az említett három szervezet képviselőiből és sportújságírókból álló zsűri 2 MOB- és 1 MPB-kerettag számára - hangzott el a díjátadás alkalmából rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.

A kétszeres Európa-bajnok Sidi és a vb-ötödik Pars egyaránt a pekingi olimpiára készül, míg a 2004-ben, Athénban bronzérmes Krajnyák az idei paralimpián is éremesélyesként indul.

"Az olimpia évében kiemelten fontos, hogy a versenyzők érezzék az ország támogatását. Éppen ezért arra buzdítom ügyfeleinket, hogy használják minél többször a dombornyomású Visa Classic kártyát, így hozzájárulhatnak a legkiemelkedőbb sportolók támogatásához" - mondta Orosz András, a K and H csoport marketing ügyvezető igazgatója.

A program eddigi díjazottjai voltak: Berki Krisztián tornász, Hadfi Dániel cselgáncsozó, Horváth Viktor öttusázó, Nemcsik Zsolt vívó, Szabó Nikolett látássérült cselgáncsozó és Szekeres Pál kerekesszékes vívó.

Forrás: MTI