A páfrány védi a memóriát

A sokak által szedett gyógynövényalapú étrendkiegészítő, a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) későbbre halasztja a memóriazavar jelentkezését az időseknél - állítja egy közlemény. A tanulmány azonban az agyi érkatasztrófa előfordulásának emelkedését is jelezte

A fejlett országok lakossága egyre idősödik, ezzel együtt járnak a magas korban jelentkező gondok, így a szellemi hanyatlás gyakoribbá válása.

Az Oregoni Állami Egyetemen kutató Hiroko H. Dodge vezetésével három éven át követtek 118 nyolcvanöt évesnél idősebb, memóriazavar nélküli embert. A vizsgált csoport fele naponta háromszor ginkgokivonatot kapott, másik fele placebót.

A tanulmány három éve alatt 21 embernél jelentkeztek enyhe memória problémák, vagy kezdődő demencia. Közülük tizennégyen szedtek placebót és heten ginkgokivonatot.

Amikor azt is számításba vették a kutatók, hogy valóban beszedték-e a kísérletre vállalkozók az előírt pirulákat, azt találták, hogy azoknál, akik megbízhatóan szedték a páfrányfenyő kivonatát, 68 százalékkal kisebb eséllyel alakultak ki enyhe memóriazavarok, mint a placebót szedő csoportban.
A kutatás során azonban a kisebb-nagyobb agyi katasztrófák száma is emelkedett a ginkgo biloba alkalmazói között. A ginkgót szedő csoportban hét ember kapott stroke-ot, míg a placebót szedők közül egy sem.

"A ginkgo általában vérzéses rendellenességet okoz, ezeknél az eseteknél azonban nem erről volt szó, hanem inkább vérrögök képződéséről és általában nem voltak súlyosak" - tette hozzá Dodge.
A Neurology amerikai szakfolyóirat netes változatán szerdán megjelent tanulmányt még további kutatások követik.

Forrás: MTI