Milliós gázsi a tanácsadónak

Évi 7,2 millió forintért alkalmazza tanácsadóként a Miniszterelnöki Hivatal Barabás Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagját. A volt párttitkárnak „maximum száz” szakértői napot kell eltöltenie a kormánykabinethez benyújtott anya

A jelenleg MSZP-tag Barabást 1989-ben az állampárt központi bizottságába is beválasztották „ideológiai” titkárként, nem mellesleg korábban az MSZMP agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője és a KISZ KB titkára volt.

Több állami vállalatnál töltött be vezető funkciót, a Medgyessy-kormány alatt került a Hungexpo Zrt. vezérigazgatói székébe. Ezt a céget már privatizálták, ám Barabást tovább foglalkoztatja a társaság új befektetője. A volt állampárti politikus ezen kívül az állami Szerencsejáték Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

A Heti Válasz néhány hónapja arról számolt be, hogy lánya, Barabás Andrea programkoordinátorként tevékenykedik Dobrev Klára Egészséges Településekért Alapítványánál, s neve tanúként szerepel az Altus Zrt. cégbírósági papírjain. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján a 7,2 millió forintos szerződésről azt írják, hogy a volt párttitkárnak „maximum száz” szakértői napot kell eltöltenie a kormánykabinethez benyújtott anyagok elemzésével, azaz naponta legalább 72 ezer forintra tesz szert a munkával.
Forrás: hirtv.hu