Sikeres a deszegregációs program

Motiváltabbak lettek és javult a magatartásuk azoknak a roma gyerekeknek, akik egy többségében halmozottan hátrányos helyzetű diákokat oktató általános iskola megszüntetését követően részt vesznek a tavaly szeptemberben indult szegedi deszegregációs progr

A program nemcsak a roma gyerekek integrált oktatását teszi lehetővé, a hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedését, tanulmányi felzárkózását mentortanárok és -hallgatók is segítik - mondta a szakember a diákokat befogadó egyik általános iskolában tartott sajtótájékoztatóján.

Az első félév tapasztalatai alapján a gyerekek szívesen járnak iskolába - drasztikusan csökkent a hiányzások száma -, motiváltak lesznek, javult a magatartásuk, s érzik, ha tanulnak, annak lesz eredménye - fogalmazott Borovszky Tímea, aki más települések számára is példaértékűnek nevezte a kezdeményezést.

Solymos László alpolgármester (MSZP) elmondta, a szegedi közgyűlés a szülők és a kisebbségi önkormányzat kérésére döntött tavaly szeptemberben a 80 százalékban roma gyerekeket oktató Móra Ferenc Általános Iskola megszüntetéséről.

A százharminc diákot a lakóhely, a családi kapcsolatok és a tanult nyelvet figyelembe véve tizenegy iskolában helyezték el. Az intézményekben egyéni fejlesztéssel foglalkozó mentortanári állásokat hoztak létre, melyet többnyire a bezárt iskola pedagógusai töltenek be - közölte a politikus.

A Szegedi Tudományegyetem harmincöt tanító és tanár szakos hallgatója mentorprogram keretében foglalkozik heti hat-nyolc órát a gyerekekkel. Az egyetemisták és a diákok között bizalmi viszony alakult ki, segítik beilleszkedésüket, tanulmányi felzárkózásukat, mivel a gyerekek az új intézményekben a korábbiaknál jóval magasabb tanulmányi követelményekkel találkoznak - mondta Szűcs Norbert, a hallgatói mentorprogramot szervező civil szervezet vezetője.

Forrás: MTI