Az EBESZ-főbiztos gyakorlati lépéseket sürget

A gyakorlati megközelítés szükségességét hangsúlyozta a romák helyzetének javítása terén Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa kedden Budapesten.

A romák hátrányos helyzetével elméleti síkon már számos konferencián és tanulmányban foglalkoztak, és ezeket a jövőben is folytatni kell. Feltétlenül szükség van ugyanakkor gyakorlati lépésekre is, amelyek tényleges változást hoznak a romák életében - mondta a főbiztos az MTI-nek az Európai Roma Jogok Központjának (ERRC) budapesti székhelyén folytatott megbeszélése után.

Vollebaek reményét fejezte ki, hogy az EBESZ eredményt tud majd elérni ezen a téren az ERRC-vel, valamint az Európai Bizottsággal és az Európa Tanáccsal folytatott együttműködése keretében.
Az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa az európai migrációs trendeknek a roma közösségekre gyakorolt hatásáról, gyermekvédelmi kérdésekről és a koszovói romák helyzetéről tanácskozott az ERRC munkatársaival.

Vollebaek kifejtette: az európai romák problémája rendkívül összetett, helyzetüket alapvetően az adott ország gazdasági és szociális jellemzői határozzák meg. A főbiztos kiemelte a magyar kormány aktivitását az Európai Unióban a roma kisebbséggel kapcsolatos kérdések napirenden tartása terén.

Knut Vollebaek keddi budapesti látogatásán Göncz Kinga külügyminiszterrel és Sólyom László köztársasági elnökkel is találkozott. Az Európai Roma Jogok Központja volt az egyetlen nem kormányzati szervezet, amelyet a főbiztos látogatása során felkeresett. Vollebaek ezt azzal indokolta, hogy hivatala kitüntetett figyelemmel kíséri a romák helyzetének javítását, amelyet az EBESZ jelenlegi finn elnöksége is kiemelt kérdésként kezel.

Forrás: MTI