41,2 milliárd forintból gazdálkodhatnak

Győr az idén 41,2 milliárd forinttal gazdálkodhat, ez az összeg 7,4 milliárddal több a tavalyinál - közölte Simon Róbert Balázs (Fidesz) alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint a többlet a helyi iparűzési adóbevételből származik:

Az utak, hidak fenntartására, karbantartására több mint kétmilliárd forintot költenek. Erre a célra tavaly 400 millió forintot fordítottak.

Több nagy jelentőségű beruházás indul a városban, így egyebek között megkezdik a Széchenyi tér rekonstrukcióját és az Újváros elnevezésű városrész rehabilitációját. Mindkét programra 300-300 millió forintot szánnak.

Elindul a marcalvárosi uszoda és a Győrszigetet a révfalui városrésszel összekötő Mosoni-Duna-híd tervezése. Az előbbire 100 millió forintot, az utóbbira 45 milliót szánnak. Négyszázmillióból folytatják a csapadékvíz-rendezési programot a városban.

Az alpolgármester szólt arról is, hogy az intézmények működésére a tavalyinál egymilliárddal többet, összesen 21 milliárd forintot biztosítanak. Az intézményhálózat épületeinek felújítására pedig a tavalyi összeg dupláját, 520 millió forintot költenek.

A játszóterek uniós szabványok szerinti felújítására 143 millió forint jut, csaknem háromszor annyi, mint 2007-ben. A kulturális eseményeket, rendezvényeket 70 millióval támogatja a költségvetés, míg tavaly erre a célra 30 millió forint állt rendelkezésre.

Országosan egyedülálló, hogy a költségvetési főösszeg 1 százalékát - 400 millió forintot - biztosítanak a sportélet támogatására. Ennek keretében az utánpótlás-nevelésre és az élsportra fókuszálnak - fogalmazott az alpolgármester. A civil szervezetek, alapítványok 25 millió forintos keretből pályázhatnak. Külön az egyházaknak 12 millió forintos pályázati lehetőséget különítettek el.
Győrt az idén is fegyelmezett gazdálkodás és pénzügyi stabilitás jellemzi - hangoztatta az alpolgármester. Hozzátette: a költségvetéssel szemben támasztott legfőbb követelmény, hogy biztosítsa az intézményrendszer stabil működését és a város további fejlődését.

A költségvetést e heti ülésén, csütörtökön tárgyalja és feltehetően fogadja el a jobboldali többségű közgyűlés.

Forrás: MTI