Több mint ezren haltak meg

Közúti balesetben 1.230-an vesztették életüket tavaly Magyarországon, ez 6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. A balesetek 14 százalékában szerepet játszott az alkohol - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében, amelyet hétf

A közúti közlekedési balesetek száma az előző évhez viszonyítva két százalékkal csökkent, kimenetelük is kevésbé volt súlyos - közölte a KSH.

A tavaly történt balesetek öt százaléka halálos kimenetelű volt, a meghalt személyek fele vétlen áldozat volt - hívja fel a figyelmet a KSH közleménye.

A közúti baleseteket tekintve januárban, márciusban és júniusban történt kiugróan sok halálos baleset, amit ellensúlyozott, hogy az év utolsó négy hónapjában kevesebb baleset történt.
Tavaly közúti közlekedési balesetben mintegy 29 ezren sérültek meg, 68 százalékos arányban lakott területen belül.

A statisztikai hivatal adatai szerint lakott területen belül a leggyakoribb baleseti ok a keresztező irányban haladó járművek ütközése volt, lakott területen kívül pedig a megcsúszás és pályaelhagyás volt a legtöbb. Második helyen a gyalogosok elütése szerepel: százból 8 halállal végződött.

A balesetek 64 százalékát okozták személygépkocsik, 9-9 százalékát kerékpárosok és teherszállító járművek, míg 8 százalékát gyalogosok. A balesetek 91 százaléka a járművezetők hibájából történt, leggyakoribb ok a sebesség nem megfelelő megválasztása volt - mutatott rá a közlemény.

Az összesítés szerint az autópályákat tekintve a legtöbb baleset az M3-ason történt, 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a növekedés mértékét tekintve viszont az M1-es áll az első helyen, 29 százalékkal.
Forrás: MTI