Kiegyensúlyozott a közbiztonság

Mind Debrecent, mind az agglomerációjához tartozó hét települést kiegyensúlyozott közbiztonsági viszonyok jellemezték tavaly - közölte Sóvágó Sándor rendőr alezredes, kapitányságvezető hétfői, a Debreceni Városi Rendőrkapitányság évértékelő munkaértekezle

Tájékoztatása szerint 10.750 bűncselekmény vált ismertté 2007-ben az ország második legnagyobb városában, ami 8,5 százalékos növekedést jelent.

Ezek kétharmada - hasonlóan az országos tendenciákhoz - vagyon elleni bűncselekmény.
Elmondta azt is, hogy ezer lakosra 51 bűncselekmény jut, a belvárosban az erőszakos garázda jellegű cselekmények, a lakótelepeken a gépkocsilopások és a lakásbetörések, a családi házas részeken a lakó- és hétvégi házak feltörése a jellemző.

Sóvágó Sándor közlése szerint tavaly 111 rablás történt Debrecenben, ami 18 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A kapitány ezek visszaszorítását jelölte meg az idei év egyik legfontosabb feladatának.

Ugyancsak kiemelt feladatot jelent a rendőrségnek a közlekedésbiztonság terén a halálos balesetek számának felére csökkentése. Tavaly ugyanis 17 halálos baleset történt Debrecen közigazgatási határain belül.

A közlekedési morálra egyébként jellemző, hogy tavaly 2.300 gyalogost bírságoltak meg közlekedési szabálysértés miatt.

Az MTI érdeklődésére Sóvágó Sándor elmondta: a 467 tagú rendőrség 10 százalékos hiánnyal küzd, amit szeretnének mielőbb megszüntetni.

Fekete Csaba rendőr ezredes, hajdú-bihari főkapitány ehhez hozzátette: a megyében már hamarabb megkezdték a rendőrtoborzást, mint országosan, s több olyan rendőrt találtak, akik Debrecenben laknak, de másutt teljesítnek szolgálatot. Az ő átirányításuk már megkezdődött a hajdú-bihari megyeszékhelyre.

Sóvágó Sándor végezetül elmondta: készülnek az idegenforgalmi szezonra. Az idén is felállítják Debrecenben a már jól ismert rendőrségi tájékoztató pavilonokat, de kerékpáros rendőrök és lovas rendőrök is szolgálatot teljesítnek majd a nyári időszakban.

Forrás: MTI