Sok az elhízott gyerek

Az ötéves gyerekek között csaknem minden negyedik, a 11 évesek között pedig minden harmadik túlsúlyos vagy elhízott Angliában egy országos felmérés szerint. Tavaly és tavaly előtt az elemi iskolák tanulóinak 80 százaléka vett részt az országos testsúlymér

Emiatt a kormányt kritika is érte, ezért tűzték ki célul a 80 százalékos részvételi arányt - olvasható a BBC News honlapján.

Mindkét korosztályban a fiúk bizonyultak hajlamosabbnak az elhízásra, és a szakemberek szerint a 11 éveseknél kissé alá is becsülték a túlsúlyos vagy elhízott gyerekek arányát.

Dawn Primarolo brit közegészségügyi miniszter kijelentette, hogy az adatok nem érték meglepetésként, és szükségesnek érzi, hogy a diákok még nagyobb arányban vegyenek részt a testsúlymérési programban.


A brit kormány nemrég tette közzé 372 millió fontos (130,2 milliárd forint) elhízás elleni stratégiáját. Ebben radikális lépéseket tervez az elhízás ellen és az egészséges életmód terjesztése érdekében.
A program egyik elemét januárban már bemutatták: a 11-14 év közötti gyerekeknek szeptembertől kötelező főzőórán kell megtanulniuk az egészséges ételek elkészítésének alapjait.

A stratégia további eleme például, hogy szigorítják a gyorsétterem-nyitás szabályait, és felülvizsgálják a népszerű, de rendkívül egészségtelen élelmiszerekre (junk food) vonatkozó reklámszabályokat. 32 millió fontból egy sor településen fejlesztik a kerékpáros és a gyalogos infrastruktúrát, létrehozzák az úgynevezett egészséges városok hálózatát.

A 372 millió fontot a kormány három év alatt tervezi elkölteni, és minden évben megvizsgálják majd a program hatékonyságát.

Mint ismert, a túlsúly és a kövérség számos veszélyes és nehezen, drágán gyógyítható betegséghez - rákhoz, cukorbetegséghez, vagy szív- és érrendszeri problémákhoz - vezethet.

Forrás: MTI