Sose lesz kész az M43-as?

Visszaszámlálást indított a Fidesz a Szegedet a román határral összekötő M43-as autópálya remélt 2010. május 2-ai elkészültéig pénteken a 43-as út klárafalvi pihenőjében.

Rendszeresen egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot arról, mikorra készül el az M43-as autópálya - mondta Márton Imre, a Fidesz makói önkormányzati frakciójának vezetője a visszaszámlálás elindításakor tartott sajtótájékoztatón.

2010. május 2-áig éppen nyolcszáz nap van hátra, ma még reálisnak tűnik, hogy erre az időpontra legalább Makóig elkészülhet az autópálya. Az útépítés ügyében az ígéretek ellenére azonban még mindig nem történt látványos előrelépés, egyetlen kapavágást sem tettek a tervezett nyomvonalon - hangsúlyozta a politikus.

Márton Imre elmondta, azért választották a 2010. májusi időpontot, mert ekkor előreláthatólag országgyűlési választásokat tartanak, így az út mentén élők mellett a politikusoknak is elemi érdekük, hogy addigra befejeződjön az autópálya építése.

A frakcióvezető bízik abban, hogy - hasonlóan az M5-ös autópálya Szegedig tartó szakaszának megépültével kapcsolatos akcióhoz, melyet a megyei napilap, a Délmagyarország indított - a visszaszámlálás sikeres lesz.

Románia és Bulgária uniós csatlakozását követően csaknem háromszorosára emelkedett a 43-as úton a kamionforgalom, szinte mindennaposak a súlyos balesetek. Az út Makón átvezető szakaszán egyre gyakrabban látni a házakon az eladó táblát, nagy kérdés azonban, mikor és milyen áron lehet értékesíteni az épületeket, melyek falain néhol már látni a repedéseket - fogalmazott Márton Imre.
Forrás: MTI