Magyar orgazdát fogtak

Szlovákiában fogták el a rendőrök azt a magyar férfit, aki a gyanú szerint orgazdaként segített egy Németországban tevékenykedő betörőbandát az elmúlt két évben - értesült a HavariaPress.

Az ügyben az Augsburgi Államügyészség indított nyomozást, miután 2006 májusa óta tíz esetben tört be feltehetőleg ugyanaz a betörőbanda különböző cégekhez, ahonnan 150 millió forint értékben loptak el különböző szerszámgépeket. A tettesek közül még többeket keresnek, ám az eddigi elfogások és beszerzett adatok alapján a szálak egy magyarországi orgazdához vezettek.

Az Augsburgi Államügyészség ezért jogsegélykérelemmel kereste meg a Nemzeti Nyomozó Irodát, különösen azért, mert több adat utalt arra, hogy a lopássorozat feltételezett orgazdái és a lopott holmi értékesítésével foglalkozó magyar állampolgárok magukban a lopásokban is részt vehettek. A feltételezett tettesek közül végül a szlovákiai Párkányban fogtak el egy magyar állampolgárt, akit egyébként német és magyar hatóságok is köröztek. A férfi azóta már megkezdte egy korábban kiszabott szabadságvesztését egy hazai BV-intézetben; a nála, illetve társainál tartott házkutatások során nevezettek lakásán több, a nemzetközi tárgykörözésben is szereplő gép került elő. Az eljárás során eddig mintegy húszmillió forint kárérték térült meg.

Forrás: HavariaPress