Leadható a veszélyes hulladék lomtalanításkor

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az idei lomtalanítási időszakban gyűjtőpontokat jelöl ki körzetenként, ahová a veszélyes hulladékot el lehet szállítani. Erről és a lomtalanítással kapcsolatos új intézkedésekről Horti Zsófia, az FKF Zrt. szóvivője t

A szóvivő újságírók előtt elmondta, hogy a február végétől november végéig tartó lomtalanítási időszakban a veszélyes hulladékok leadása legálisan és díjmentesen megoldható mind a 150 fővárosi körzetben. Ez a szám a tavalyihoz képest nőtt, így is gyorsítani kívánván a hulladék eltakarítását - tette hozzá.

A tavalyi lomtalanítási időszakban 378,5 ezer köbméter hulladék gyűlt össze, a szemétszállító autók 6.500 alkalommal fordultak a körzetek és a lerakóhely között - mutatott rá a szóvivő.

Horti Zsófia hangsúlyozta, hogy idén csak azokat értesítik - plakátokkal, hírlevéllel -, akiket a lomtalanítás adott napokon érint. Ezt azzal magyarázta, hogy így elkerülhető a guberálók jelenléte a lomtalanítás helyszínén. Egy újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: tavaly tapasztalatuk szerint kevesebb volt a guberáló.
Forrás: MTI