Felfüggeszthetik Dávid Ibolya mentelmi jogát

Felfüggesztette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Simicska Lajosnak, az APEH volt elnökének az MDF elnöke ellen indított magánvádas eljárását, miután nem jogerős végzésében döntött arról, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordul Dávid Ibolya men

Futó Barnabás hangsúlyozta: a végzés ellen nyolc napig lehet fellebbezni.

Hegedűs László, Dávid Ibolya ügyvédje az MTI megkeresésére azt mondta: nincs tudomása a bíróság döntéséről, arról még nem kapott értesítést.

Az APEH volt elnöke, Simicska Lajos nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt tett feljelentést az MDF elnöke ellen, mert Dávid Ibolya azt állította, hogy a Fidesz "pénzügyi ügyeskedései mögött Simicska Lajos, a párt pénztárnoka” áll.

A pártelnök ügyvédje az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott: szeretnék, ha per nélkül rendeződne az ügy, de nem azért, mert ügyfele elismerné felelősségét. Hegedűs László akkor utalt rá, hogy Dávid Ibolya egy újságból idézett egy tényt, és hozzátette: ha nem kér valaki helyreigazítást, akkor el kell fogadni, hogy az újságban megjelent lista megfelel a valóságnak.

Az MDF elnöke egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a két nagy párt pénzügyi ügyeskedéseinek bizonyítéka egyebek mellett az is, hogy a Haszon című magazin szerint az MSZP és a Fidesz pártpénztárnoka Magyarország tíz legbefolyásosabb embere között szerepel.
Forrás: MTI