Romákat akarnak rendőrnek

Cigány származású fiatalokat vár soraiba a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és ösztöndíjat ajánl fel a jelentkezőknek - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája hétfőn az MTI-t.

A megyei rendőr-főkapitányság a hivatásos állományba vár olyan cigány származású fiatalokat, akik idén eredményesen fejezik be tanulmányaikat valamelyik középiskola nappali tagozatán - közölte a rendőrség kommunikációs irodája.

Ezenkívül a rendőri pálya választásának ösztönzésére - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2008-ra is - ösztöndíjpályázatot írt ki a borsodi főkapitányság.

A pályáztatás része annak a hazai cigányságot érintő felzárkóztatási programnak, amely az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat és az Országos Rendőr-főkapitányság között jött létre.

Az ösztöndíjra és egyéb juttatásokra azok a fiatalok pályázhatnak, akik a középiskola utolsó három évfolyamának valamelyikén – évismétlés nélkül – tanulnak, és elérik a legalább 3,5-ös tanulmányi átlagot. Emellett meg kell felelniük a fizikai, pszichikai alkalmasságukat érintő vizsgálatokon is, valamint életvitelüknek olyannak kell lenni, amely nem veszélyezteti a későbbi szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását.

A tájékoztatás szerint a támogatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyújtja saját költségvetése terhére a középiskolai tanulmányok hátralévő idejére, de legfeljebb az utolsó két évfolyamra.


Forrás: MTI