Márciusban nyit a múzeum

Készülődnek a márciusi nyitásra a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol az idén a tavalyinál is több, összesen 30-féle kulturális program közül válogathatnak majd az érdeklődők - közölte az intézmény sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Véghelyi Anna elmondta, hogy 2008-at a játék reneszánszának hirdetik meg, amikor is lényegében az egész skanzen átalakul egy óriás játszótérré, aminek keretében a régi idők közösségi játékai, a népi kultúra e sajátos szelete elevenedik meg. A múzeum 50 hektárnyi területének hét pontján rendezkednek be elsősorban a gyerekeknek örömet nyújtó szórakoztatásra. Lesz például vásznakból összeállított labirintus, óriáslabdák hengergetője, fából és kötélből összeállított, a kreativitást fejlesztő ördöglakat.

A skanzen tavaly 200 ezer látogatót fogadott, az idén ennél is több vendégre számítanak - mondta a sajtóreferens. Vonzó rendezvénynek számít a március 23-án esedékes húsvéti nyitás, amikor ezen ünnepkör szokásait hagyományőrző együttesek elevenítik fel, lesznek itt bábjátékok, népzenei bemutatók, táncház, illetve locsolóversíró-verseny. Ugyancsak sikerre számíthat a már bevált húsvét hétfői rackajuh-szépségverseny.

Május 11-én pünkösdi játékok színesítik a programot, június 1-jén pedig itt zajlik majd a falusi olimpia. E vetélkedőn gyerekeket, családokat késztetnek mozgásra, egyebek mellett talicskatolás, grundbirkózás, futóversenyek döntik el, hogy kik a legügyesebbek. Szeptember 6-án a Felső-Tiszavidék tájegységében vidám szüreti mulatságot tartanak, ahol lesz például szilvalekvárfőzés, madárijesztő-kiállítás is.

Az idei rendezvények sora december 6-án az adventi készülődéssel zárul majd le, ahol nagyanyáink receptje szerint szaloncukrot készíthetnek a résztvevők és természetes anyagokból szép karácsonyfadíszeket állíthatnak majd össze - hívta fel a figyelmet Véghelyi Anna.

Forrás: MTI