Ellenőriznek a rendőrök

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség keddtől csütörtökig, hogy ellenőrizzék a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát - közölte a rendőrség. A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL - az e

Ugyanakkor egy közúti balesetnél a halálos sérülések megelőzésében a passzív biztonsági eszközök szerepe kiemelten nagy, és a biztonsági öv használatának további elterjesztése - illetve kikényszerítése - nélkül a hazai és a nemzetközi közlekedéspolitikai célkitűzések nem teljesíthetők - olvasható a rendőrség közleményében.

Emlékeztetnek rá: az Európai Unió 2001-ben a közlekedéspolitikai célokról kiadott "Fehér Könyvben" azt a célt fogalmazta meg, hogy 2010-ig 50 százalékkal csökkenjen a közúti balesetben meghaltak száma Európában. Ezt a célt alapvetően két eszközzel - a gyorshajtások visszaszorításával és a biztonsági öv használati arányának további növelésével - kívánják elérni.

Az európai kampány magyarországi végrehajtása során a rendőrség együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival, akik a járművek műszaki állapotát, és az egyéb közúti közlekedéssel kapcsolatos szabályok megtartását ellenőrzik.

Forrás: MTI