Rendőrségi évértékelés - Békés megye

Átalag feletti minőségűnek értékelte Békés megyei rendőrök 2007-es eredményeit Samu István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója pénteken, Gyulán az évértékelő állománygyűlést követő sajtótájékoztatón.

"Ha a százezer lakosra jutó sértettek számát tekintjük, akkor elmondható, hogy az elmúlt évben országosan Békésben váltak a legkevesebben bűncselekmények áldozataivá" - közölte a megyei főkapitány, hozzátéve, hogy az ismeretlen tettes ellen indult ügyek elkövetőinek 58,4 százalékát sikerült felderíteni, s ezzel az országos rangsorban az előkelő harmadik helyre került Békés megye.
Gyurosovics József kiemelte, hogy 2007-ben Békésben öt emberölés történt, ezek mindegyikében megtalálták a tettest, s 2005 óta nincs olyan gyilkosság, melynek elkövetőjét ne derítették volna fel.
A Békés megyében 2007-ben ismertté vált 3.522 elkövető 85 százaléka férfi, 15 százaléka nő, 25 százalékuk büntetett előéletű. Tavaly Békés megyében 199 külföldi bűnelkövetőt vontak eljárás alá, zömük román állampolgár.

A közlekedésbiztonságról szólva a főkapitány elmondta, hogy az előző évihez képest 2007-ben 46-tal több személyi sérüléssel járó baleset történt a megye útjain, ugyanakkor örömteli, hogy jelentősen, 10-zel csökkent a halálos karambolok száma.
Forrás: MTI