Egymilliárdot érő festmény került elő a raktárból

Jean-Michel Basquiat 8 millió dollárt (1,4 milliárd forint) érő képe egy manhattani raktárból került elő, miután Brazíliából csempészték ki - jelentették szövetségi ügyészek.

Az ügyészek elrendelték a néhai színes bőrű művész Hannibál című festményének lefoglalását, hogy ezzel segítsék visszaszolgáltatását a brazil hatóságoknak.

Az amerikai hatóságok közölték, hogy a képet tavaly novemberben találták meg egy Felső East Side-i raktárban. A művet futár vitte Londonból az Egyesült Államokba a John F. Kennedy repülőtéren át augusztusban. Ám a vámügyi papírokon nem szerepelt a művész neve, és a képet mindössze száz dollárra értékelték.

A Hannibál utolsó tulajdonosa Edemar Cid Ferreira, a Santos bank egykori tulajdonosa és Brazília egyik legnagyobb műgyűjtője volt. Ferreira bankja 2005 szeptemberében jutott csődbe, egymilliárd dollár adósságot hagyva hátra. Ferreirát pénzmosás és banki csalás vádjával elítélték. Noha elrendelték, hogy kezdje meg 21 éves börtönbüntetését 2006 decemberében, hamar elengedték, pedig fellebezése még a bírósági gépezetben kering.

A brazil bíróság 20-30 millió dollár értékű műtárgy lefoglalását rendelte el azzal az indokkal, hogy Ferreira és rokonai, társai törvénytelen módon szerzett jövedelemből vásárolták az alkotásokat, ám időközben a Hannibál eltűnt az országból, s - mint kiderült - a manhattani raktárban kötött ki.
Jean-Michel Basquiat az 1980-as években robbant be a képzőművészeti életbe. Heroin-túladagolásban hunyt el 1988-ban, mindössze 27 évesen.

Forrás: MTI