A mai fiatalok öregkorukra éhenhalnak

A magyar dolgozó korú lakosság mindössze egyharmada gondoskodik magáról nyugdíjas éveire - derült ki egy, a Volksbank megbízásából készített felmérésből. Az alacsony iskolai végzettségűekre és a keveset keresőkre különösen jellemző az öngondoskodás hiánya

Sokan gondolják azt, hogy nyugdíjas éveikben majd az államtól várhatnak segítséget - derül ki a Volksbank megbízásából készült felmérésből. Főleg a keveset keresők gondolják azt, hogy az államtól kapott nyugdíjuk elegendő lesz majd idős korukban - mondta az InfoRádióban a kutatás készítője, Tóth István János.

A felnőtt lakosságnak mindössze a 31 százaléka, azaz nagyjából 2 millió ember gondolja úgy, hogy a kötelező nyugdíjpénztári formák mellett saját magának is gondolnia kell az öregkorára. Nagyjából 4,5 millió embert azonban ez a probléma nem foglalkoztatja.

A Volksbank elnök-vezérigazgatója szerint akár 10-20 százalékkal is emelkedhet az ügyfeleik száma, ha sikerül megszólítani azokat, akik eddig nem gondoltak nyugdíjas éveik anyagi biztonságára.

Balázs László elmondta: életbiztosításokat és nyugdíj-előtakarékossági lehetőségeket ajánlanak azoknak, akik gondolnak idős korukra.
Forrás: inforadio.hu