A PDSZ tovább folytatja az aláírásgyűjtést

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tovább folytatja az aláírásgyűjtést az egészségbiztosítás piacosítása elleni népszavazás kiírásáért - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.

A törvény végleges elfogadásának módja, vagyis, hogy még mindig nem készült el sem a hatásvizsgálat, sem a vonatkozó rendeletek a jogalkotási törvényben leírt kötelezettség ellenére, megerősítette, hogy korábban is jó döntést hoztunk, amikor aktívan csatlakoztunk az aláírásgyűjtéshez - indokolta döntésüket az érdekvédelmi vezető.

Kerpen Gábor más témáról szólva kitért arra, hogy a kormány a TÁMOP uniós finanszírozású programokon belül kiírt egy olyan pályázatot, amely az érdekvédelmi szervezetek tevékenységének megerősítését célozza. A PDSZ - a közoktatás és az abban dolgozók érdekeinek védelméért - ennek kapcsán felkérte a közoktatásban együttműködő szakszervezeteket, hogy mielőbb üljenek össze egy esetleges közös fellépés lehetőségének megtárgyalásáért.

Az érdekvédő emellett szólt a pedagógusokat érintő nemzetközi vizsgálatról is, amely februárban indul Magyarországon.

Sajnálatának adott hangot, hogy ezen kutatás nem tartalmazza a pedagógusok munkafeladatainak, valós munkaterhelésének és munkaidejének vizsgálatát. Az ezek figyelembe vételével meghatározott tényleges munkaidő ugyanis a PDSZ szerint jóval meghaladják a heti 40 órát. Emlékeztetett arra, hogy a PDSZ 2006 tavaszán, még a kötelező óraszám emelése előtt, felkérte az oktatási tárcát ezen mérés együttes elvégzésére. A tárca nem zárkózott el ettől, azonban az azóta eltelt időben nem talált alkalmat ennek realizálására. Közben az országgyűlés hatásvizsgálat nélkül emelte meg a pedagógusok kötelező óraszámát, szakmai indokok nélkül, kizárólag forráskivonás céljával.

A PDSZ úgy döntött, hogy a pedagógusok valós munkaterhelésének felmérése nem várhat tovább, különösen a kötelező óraszám emelésével előálló díjazatlan többletfeladatok gyakorlattá válása után. Ezért él az OKM által az év végén leírt javaslattal, amely szerint az OKM és a PDSZ finanszírozásával valósuljon meg ez az együttes reprezentatív felmérés - közölte Kerpen Gábor.

Forrás: MTI