Spanyol rasszsiták Kínában

Nemcsak az idei barcelonai teszten, hanem tavaly, a kínai Forma-1-es futamon is gyalázták a spanyol szurkolók a brit Lewis Hamiltont. Erről Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke számolt be.

"Hamilton édesapja mondta nekem, hogy Kínában több spanyol is rasszista megjegyzéseket tett a fiára" - nyilatkozta Mosley, aki emlékeztetett arra, hogy a FIA akár el is veheti a spanyoloktól a Forma-1-es futamokat, amennyiben a szurkolók a jövőben rasszista magatartást tanúsítanak.
"Az is előfordulhat, ha mondjuk Ausztráliában tesznek hasonló dolgokat, akkor a renitensek ott börtönbe kerülnek, rögzítik a nevüket, útlevélszámukat, és más országbeli versenyekre már nem kaphatnak jegyet" - tette hozzá Mosley.

A 2007-ben második helyen záró Hamilton (McLaren-Mercedes) azóta nem népszerű Spanyolországban, hogy feszült volt a viszonya tavalyi csapattársával, az időközben a Renault-hoz igazolt, kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval.
Forrás: MTI