A gyerekek csaknem fele balesetben veszíti életét

Az egy éven felüli gyerekek halálozási statisztikájában jelentős részt képviselnek a balesetek a KSH adatai szerint - mondta Páll Gabriella főtanácsos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársa hétfői sajtótájékoztatóján.

Páll Gabriella budapesti közölte: a KSH adatai szerint 2005-ben Magyarországon 532 egy éven felüli gyerek vesztette életét, közülük 230-an balesetben haltak meg.

Hangsúlyozta: az egészségügyi büdzsé 4 milliárd forintot költ el fertőző betegségek megelőzésére, gyermekbalesetek megelőzésére viszont hivatalosan "egy fillért" sem.

Bényi Mária, az ÁNTSZ Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központjának osztályvezetője az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: egy pár évvel ezelőtti kalkulációt alapul véve, ha 16 millió forintot költenének prevencióra, akkor azzal már nagyon sok mindent el lehetne érni. Az összeget elsősorban a szülők, illetve a 14 éven felüli gyerekek tájékoztatására költenék.

Forrás: MTI