Veszélyben a tini apák gyermekei

A tizenéves apáktól származó babák nagyobb valószínűséggel születnek túl korán, vagy kis súllyal, és a csecsemőhalandóság is nagyobb körükben - jelentették kanadai kutatók szerdán. Miközben az Egyesült Államokban 1995 és 2000 között született 2,6 millió c

Az ottawai Egészségügyi Kutatóintézet és az Ottawa Egyetem munkatársainak tanulmánya szerint a húsz év alatti apák újszülöttjeinél arányaiban több probléma jelentkezett.

A legkevesebb egészségügyi gond a 20 és 29 év közötti apák utódainál bukkant fel. Hozzájuk képest a tini apák gyerekei 15 százalékkal nagyobb kockázattal lettek koraszülöttek és 13 százalékkal volt nagyobb valószínűsége a kis születési súlynak. A csecsemőhalálozás kockázata 22 százalékkal mutatkozott az első négy hétben és 41 százalékkal az első életévben nagyobbnak, mint a huszonéves apák gyerekeinél.

Korábbi adatok rámutattak már, hogy a tini anyák újszülöttjeinél is az átlagosnál magasabb az egészségügyi kockázat. A mostani vizsgálathoz ezért csak a 20 és 29 éves kor között szülő anyákat választották ki, miközben az apák életkora a tizenévestől 50 éves korig változott.

A kutatók nem tudják megmagyarázni a jelenséget, de inkább szociális-gazdasági, mint biológiai okokat sejtenek a háttérben. Erre vonatkozó adataik nincsenek, de nem zárják ki, hogy a tizenéves apák mellett a terhesség során gyakrabban éri káros hatás (például családon belüli erőszak, vagy dohányfüst) a kismamát.

Forrás: MTI