MSZP és a negatív spirál

Hat-nyolc hónapot adott magának az MSZP vezetése arra, hogy a párt kitörjön a negatív spirálból, és ebben az időszakban nem nyitják meg a kormányfő esetleges leváltásának kérdését - írta meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva pénteki számában

Az új politika - amely tavasszal személycseréket és a kormány működésében habitusváltást is magában foglal - azt jelenti, hogy a szocialisták nem mennek bele újabb konfliktusos ügyekbe. Az eddigi tevékenységet vállalják, de újabb fordulatokra, kiigazításokra vállalkoznak. Ebbe a forgatókönyvbe belefér a Fidesz által kezdeményezett márciusi népszavazás minimális győzelme, de még az is, hogy a szocialisták nem szenvednek drámai vereséget a 2009-es uniós parlamenti választáson.

A lap idézte a Szonda-Ipsos felmérését és számítását, amely szerint az MSZP a 2006-os választások megnyerése óta 950 ezer szimpatizánsát veszítette el; ugyanebben az időben a Fidesz 450 ezer fővel gyarapította a táborát.
Forrás: MTI