Új főigazgató a nyíregyházi kórház élén

Új főigazgatót nevezett ki Pikó Károly személyében a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház élére az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés nyíregyházi ülésén csütörtökön; a korábbi orvos igazgatót három pályázó közül vála

A kórház régi főigazgatóját, Pintérné Gönczi Ágnest egy névtelen levél alapján indított vizsgálat miatt még júniusban mentesítette a munkavégzés alól a fideszes többségű képviselő-testület, s bár semmilyen törvénytelenséget nem állapított meg az elrendelt soron kívüli ellenőrzés, a vezető a személyét ért alaptalan támadás következtében szeptemberben lemondott tisztségéről.

A most 32 igen szavazat és 10 tartózkodás mellett kinevezett új főigazgató 2007. október 2-től megbízott vezetőként irányította az 1800 ágyas, 2.700 dolgozót foglalkoztató, a súlyponti kórházak közé tartozó intézményt, amely egyébként Pikó Károly egyetlen eddigi munkahelye.

Az egészségügyi szakmenedzser képesítéssel is rendelkező főigazgató pályázatában azt jelölte meg, hogy az intézmény a megkezdett, az Európai Unió által támogatott jelentős fejlesztések befejezésével 2012-ig váljon a legjobb súlyponti kórházak egyikévé, s töltse be kulcsfontosságú gyógyító szerepét a legriasztóbb egészségügyi mutatókkal küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Forrás: MTI